Repülőjegy

Új Zéland repülőjegy

A határozat szerint a meghirdetett árba nem számolnak bele több, az utas által mindenképpen kifizetendő adót, díjat.

Ha a hazai utazási szokások. A fapados légitársaságok megjelenése és az idegenforgalmi piacon kialakult éles verseny az átlagemberek számára sosem látott úti célokat tett elérhetővé, tehetősebb honfitársaink világlátó szenvedélyének pedig már szinte semmilyen akadály nem állja útját. Új Zéland repülőjegy, keresés, árösszehasonlítás, akciók és kedvezményes repülőjegy ajánlatok. Új Zéland repülőjegy: hasonlítsa össze több légitársaság ajánlatát!

A Ryanair ferihegyi megjelenésével kapcsolatban az igazgató elmondta: nem aggódnak az ír fapados feltűnése miatt, már csak azért sem, mivel az eddig csupán vidéki célpontokat, Nottingham, Bristol, jelentett be Budapestről.

2008 szeptember 1, hétfő