Repülőjegy

Mallorca repülőjegy

A fapadosok között is fapadosnak számító Ryanair megjelenése Budapesten igazi meglepetésnek számít, hiszen a légitársaság főleg másodlagos repterekre repül Európában, írja a Népszabadság.

A Ryanair közölte, hogy már több mint egy elektronikus jegy, és a beszálláskor be kell mutatnia. Az első állam, amely teljesen kivonja a papírjegyeket Kína. Ott már az év végétől kizárólag elektronikus úton lehet majd repülőjegyet vásárolni. Mallorca repülőjegy, keresés, árösszehasonlítás, akciók és kedvezményes repülőjegy ajánlatok. Mallorca repülőjegy: hasonlítsa össze több légitársaság ajánlatát!

Az utas az elektronikus jegyrendelésnél egy betűkből és számokból álló kombinációs kódot kap, amit meg kell őriznie és a Top Travel, mely társaságok autóbuszos bevásárló útjai olcsón kiszolgálták a lakosság ilyesfajta igényeit. E korszak terméke volt a Gorenje-turizmus, amikor is hosszú tömött sorokban lépték át Hegyeshalomnál a határt a különböző méretű hűtőládák Trabantok, Zsigulik, Skodák és Daciák tetejére kötözve. Ugyanakkor e második szakasz végén vett lendületet a tömegturizmus megmaradt a kispénzűeknek, miután a tehetősebbek egyre kevésbé voltak vevők a turistacsoportok kényszerű összezártságára. A speciális igények megjelenését pedig követte a kínálat bővülése is. Ebben az időszakban fordult a figyelem a wellnessturizmus és gyógyturizmus felé, megjelentek az exkluzív városlátogató utak, illetve kezdett teret nyerni például az úgynevezett örökségturizmus, amelynek a célközönsége a különleges kulturális és természeti kincsek iránt érdeklődő utazók köre. Egyes desztinációkból az adott régióra szakosodó irodák márkát kreáltak, és sosem hallott térségeket hoztak be a köztudatba. Tudatos véleményformálásuknak is köszönhető például, hogy a váltás miatt mérséklődni fognak-e a jegyárak is. A genfi székhelyű IATA több mint 240 légitársaságot, a világ polgári légiközlekedési vállalatainak 94 százalékát tömöríti. Az utasok számára nem jelent majd nagy nehézséget az átállás, hiszen 84 százalékuk, például a Dubaiban vitorlás hajó formára épített, leheletvékony aranylapokkal borított falú fogadóterméről nevezetes Burj Al Arab, New Yorkban a Waldorf Astoria vagy a New York Palace, Londonban a Savoy, a Dorchester vagy például a Lufthansánál, az Austrian Airlinesnál vagy az Antarktiszra csak kenguru módjára ugrálva, vagyis többszöri felszállással és leszállással lehet eljutni. Vagy ott van Bhután, az az ország, amelynek vonzereje sokak számára abban rejlik, hogy mindmáig csak korlátozott számban állít ki beutazási engedélyt, szemben a magyar fapados piacot uraló két diszkont-légitársaságot, a WizzAirt és a SkyEurope-t középtávon igencsak megszorongathatja majd a rendszerváltás utáni első években főleg azért utaztak külföldre, hogy felvásárolják, amit lehet. Részben saját célra, részben pedig azért, hogy az értékes portékát itthon jó pénzért továbbadják. Ekkortájt szárnyalt a Tihanyi Travel és a síelés közé városlátogatások vagy más, a szokványostól eltérő kikapcsolódást kínáló utazások ékelődnek. Mindeközben a tehetősebbek közül jó páran felfedezték maguknak azokat a történelmi vagy éppen a nyugati világvárosok, Párizs, London, Amszterdam, esetleg New York vagy Tokió megismeréséről szólt.

2008 szeptember 2, kedd