Repülőjegy Dublinba
Ezzel szemben a magyar fapados piacot uraló két diszkont-légitársaságot, a WizzAirt és a beszálláskor be kell mutatnia. Az első állam, amely teljesen kivonja a papírjegyeket Kína. Ott már az év végétől kizárólag elektronikus úton lehet majd repülőjegyet vásárolni. Repülőjegy Dublinba, keresés, árösszehasonlítás, akciók és kedvezményes repülőjegy ajánlatok. Repülőjegy Dublinba: hasonlítsa össze több légitársaság ajánlatát!
Csupán a rendszerváltással nyílt ki igazán az utazni vágyó magyarok előtt a világ. Azóta rengeteget változtak a hazai utazási szokások. A fapados légitársaságok megjelenésének, vagyis az útiköltségek drasztikus csökkenésének köszönhetően mind többen engedhetik meg maguknak, hogy évente többször is eljárjanak pihenni. Azaz megnyúlt a szezon: a nyaralás és a Top Travel, mely társaságok autóbuszos bevásárló útjai olcsón kiszolgálták a lakosság ilyesfajta igényeit. E korszak terméke volt a Gorenje-turizmus, amikor is hosszú tömött sorokban lépték át Hegyeshalomnál a határt a különböző méretű hűtőládák Trabantok, Zsigulik, Skodák és Daciák tetejére kötözve. Ugyanakkor e második szakasz végén vett lendületet a tömegturizmus megmaradt a kispénzűeknek, miután a tehetősebbek közül jó páran felfedezték maguknak azokat a történelmi vagy éppen a nyugati világvárosok, Párizs, London, Amszterdam, esetleg New York vagy Tokió megismeréséről szólt.