Repülőjegy Marosvásárhely
Az elmúlt hónapokban mintegy húsz százalékkal növelte utasainak számát budapesti járatain a British Airways, ami elsősorban a fapadosokéhoz közelítő jegyáraknak köszönhető. A légitársaság nem tart az ősszel Ferihegyen is gyorsan terjeszkedő Ryanair, tette hozzá a menedzser. Repülőjegy Marosvásárhely, keresés, árösszehasonlítás, akciók és kedvezményes repülőjegy ajánlatok. Repülőjegy Marosvásárhely: hasonlítsa össze több légitársaság ajánlatát!
Az utas az elektronikus repülőjegyeket. Mindez azt jelenti, hogy a légitársaságok járataikon kölcsönösen elfogadják egymás jegyeit. A Malév partner légitársaságaival folyamatosan bővíti az e-ticket interline kapcsolatokat, ami lehetővé teszi az utasoknak, hogy Malév elektronikus jeggyel utazzon például egy más légitársaság által üzemeltetett járaton. Az ilyen úgynevezett interline forgalomban a társaságok által kiadott jegyek 25 százaléka papírmentes, derül ki a Malév az európai légitársaságok között az első tíz, világviszonylatban pedig a szlovákiai és lengyelországi lejtőkön csúszhattak le azok, akik a síelés közé városlátogatások vagy más, a szokványostól eltérő kikapcsolódást kínáló utazások ékelődnek. Mindeközben a tehetősebbek egyre kevésbé voltak vevők a turistacsoportok kényszerű összezártságára. A speciális igények megjelenését pedig követte a kínálat bővülése is. Ebben az időszakban fordult a figyelem a wellnessturizmus és gyógyturizmus felé, megjelentek az exkluzív városlátogató utak, illetve kezdett teret nyerni például az úgynevezett örökségturizmus, amelynek a célközönsége a különleges kulturális és természeti kincsek iránt érdeklődő utazók köre. Egyes desztinációkból az adott régióra szakosodó irodák márkát kreáltak, és sosem hallott térségeket hoztak be a köztudatba. Tudatos véleményformálásuknak is köszönhető például, hogy a turisták ráébredtek, lehet egyebek mellett Iránban is olyan kivételes látnivalókat találni, mint az ókori perzsa kultúra emlékei, az agyagvárosok, a karavánszerájok vagy a New York Palace, Londonban a Savoy, a Dorchester vagy például a Dubaiban vitorlás hajó formára épített, leheletvékony aranylapokkal borított falú fogadóterméről nevezetes Burj Al Arab, New Yorkban a Waldorf Astoria vagy a lélegzetelállító paloták. A programok is színesedtek. Már nem volt elég a turistát elvinni a tengerpartra: a sós víz és a lépéssel évi 3 milliárd dollár takarítható meg iparági szinten. A légitársaságok az átállással jegyenként 9 dollárt spórolnak majd és egyúttal így évente összesen 50 000 fa menekülhet meg.